A nevem Hannah Cole. Huszonnyolc éves voltam akkor, első osztályos tanító, szülési szabadságon — az a fajta nő, akire gyakran mondják: „egy kicsit szorongó
Vannak helyek, ahová az emberek azért mennek, hogy rájuk találjanak, és vannak helyek, ahová azért mennek, mert úgy akarnak eltűnni, hogy még a saját emlékeik
Az éjszaka, amikor csend fogadta A bejárati ajtó kinyílt, és Adrien Whitlock belépett a házába, még csuromvizesen az esőtől — fejében repülések, megbeszélések
Miután a férjem kidobott a közös otthonunkból, az elhunyt apám régi hitelkártyáját használtam. A bank pánikba fagyott… és amit ezután felfedeztem, teljesen megrendített.
Claire Dalton vagyok, harminckét éves. Nincs férjem. Nincs saját gyermekem. Ami viszont van, az egy kicsi, hangos, makacs világ, amely három gyerekből
A terem nem robbant fel azonnal. Néhány megdöbbent másodpercig a család mozdulatlanul ült, mint egy közönség, amely a poént várja — amely sosem érkezik meg.
ELSŐ FEJEZET: Az a verzióm, akiről azt hitte, hogy valódi A külvilág számára, és ami még fontosabb, a férjem, Adrian Locke számára én Mara Locke voltam
1. RÉSZ — A NŐ, AKI MINDENT HALLANI TUDOTT Az első dolog, amit Laura Whitman a szülés után felfogott, a hang volt. Hallotta a szívmonitor ritmikus lüktetését
A gyász a konyhába sodort, ahol olyan vigaszt találtam, amire sosem számítottam: pitéket sütöttem olyan embereknek, akikkel soha nem találkoztam.
A nevem Emily Carter, és van egy pillanat, amelyet soha nem tudok kitörölni az emlékezetemből — az a nap, amikor a sógorom a nővérem temetésére érkezett