Békésen éltem a Maple Street-en, és szóban megegyeztem a szomszédaimmal, Jim-mel és Susan-nal, hogy kerítést építünk a magánélet védelmére.
Kézfogással megegyeztünk, és én nekiálltam felépíteni a kerítést, közel a telekhatárhoz.
Jim és Susan hálásak voltak – élvezték a kerítést anélkül, hogy egy fillért is fizettek volna érte.
Egy évvel ezelőtt eladták a házukat, és Kayla, egy városi ingatlanos költözött a helyükre.
Nem sokkal később földmérőt hozott, aki kijelölte a határokat, és közölte velem, hogy a kerítésem kilenc hüvelykkel túlnyúlik az ő telkén.
„Mozgasd el a kerítést, vagy fizesd ki a földet” – követelte.
Mivel nem volt írásos bizonyítékom a Jim-mel és Susan-nal kötött megállapodásomról, nem volt más választásom, mint lebontani a kerítést.
Egy héttel később Kayla visszajött, láthatóan feldúltan.
Könyörgött nekem, hogy építsem vissza a kerítést, elmondva, hogy a kutyája, Duke, biztonságban kell tartania.
A korábbi ellenségeskedése ellenére nemet mondtam.
Kayla megpróbált megoldást találni a kerítés nélküli életre egy gyenge bambuszkerítéssel, de az nem volt elég Duke számára.
Káosz tört ki egy garázs-eladáson, amikor Duke megszökött, és ellopták a táskáját.
A szomszédság szórakoztatónak találta a helyzetet, de Kayla egyértelműen küzdött.
Kétségbeesetten próbált különféle megoldásokat találni Duke kordában tartására, de semmi sem működött.
Egy este újra eljött hozzám, könyörögve, hogy építsem vissza a kerítést, és felajánlotta, hogy kifizeti.
Bár sajnáltam őt, határozott maradtam a döntésemben.
Végül eladtam a házamat és elköltöztem, megtalálva a békét egy új otthonban.
Visszatekintve rájöttem, hogy Kayla ideköltözése arra késztetett, hogy máshol keressem a nyugalmat.
A történet megosztása a barátaimmal mindig nevetést vált ki, emlékeztetve arra, hogy néha a karma a legváratlanabb módon dolgozik.
